Részletek
2024. JÚNIUS 6. MAGYAR ORSZÁGHÁZ, BÁLNA BUDAPEST
Részletek

AZ ESEMÉNYRŐL

Tisztelt Érdeklődők!

A bizonytalanság évtizedében érezhetően felgyorsultak a világpolitikai és világgazdasági események a korábbi időszakokhoz képest. Lényegesen aktívabb folyamatoknak lehetünk tanúi, melyek az erőterek megváltoztatására, az új szövetségi rendszerek kiépítésére, a gazdasági térnyerésre irányulnak, máshol pedig ezzel egyidőben a fennmaradást vagy a versenyképesség megtartását célozzák.

A technológia mindezeket a törekvéseket töretlenül és egyre nagyobb mértékben szolgálja ki, a legfontosabb hajtóerővé, domináns tényezővé vált. A mesterséges intelligencia napjainkban valódi gazdaságformáló erővel bír: ma már nem csak a nagy cégek és intézmények alkalmazzák, hanem egyre inkább meghatározó szerepe van valamennyi gazdasági és társadalmi folyamatban.

A tizennegyedik Infoparlament egyik központi témájául ennek megfelelően a mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségeit választottuk. Oktatási szakemberekkel, pszichológusokkal és informatikusokkal járjuk körül azt a kérdést, hogy az MI képes-e értékrendet és kompetenciát közvetíteni.

Az MI által vezérelt adatelemzés jelentősége, a dezinformáció és az információ-manipuláció kihívásai, valamint a szavazási rendszerek biztonságának és integritásának dilemmái joggal vetik fel azt a kérdést is, hogy 2024-ben lesznek-e az utolsó szabad választások. Megvizsgáljuk, mindez hogyan formálja már most a globális választási mechanizmusokat, és hogyan fogja ezeket alakítani a jövőben.

A kiberbiztonság folyamatos változásban van. A fenyegetettség a régi, a technológiák viszont újak. Szakértők segítségével kielemezzük a kiberbiztonsághoz kapcsolódó témák széles spektrumát a digitális bűnözéstől kezdve a háború és diplomácia digitális aspektusain át egészen az IoT eszközök, az MI és a kvantum-számítástechnika biztonsági kérdéséig. Nagy hangsúlyt kap emellett a NIS2 irányelvnek való megfelelés. Auditorokkal, szakértőkkel vitatjuk meg a gyakorlati felkészülés módszereit, az ágazatspecifikus kihívásokat és megoldásokat.

A „Digitális átalakulás EU-s finanszírozással” című – GINOP Plusz és DIMOP Plusz programokról szóló – kerekasztal-beszélgetés központi témái pedig az egyes pályázatok és programok összhangja, azok célkitűzései, valamint a közvetlen brüsszeli források bevonásának lehetőségei lesznek.

Várjuk Önöket szeretettel, regisztráljanak a 2024-es Infoparlamentre!

Soltész Attila

elnök
Informatika a Társadalomért Egyesület
Időpont:
2024.
JÚNIUS 6.
Helyszín:
MAGYAR ORSZÁGHÁZ
BÁLNA BUDAPEST

AZ MI ÉS KIBERVÉDELEM A VERSENYKÉPESSÉG SZOLGÁLATÁBAN

ELŐREMUTATÓ PÁRBESZÉDEK / AKTUÁLIS TÉMÁK / SZAKMAI ELŐADÓK

Csatlakozzon hozzánk és legyen részese egy előremutató párbeszédnek, találkozzon szakértőkkel, döntéshozókkal és a digitális jövő alakítóival. Ne maradjon le az év egyik legjelentősebb informatikai és társadalmi eseményéről!

PROGRAMOK

MESTERSÉGES
INTELLIGENCIA
Az esemény középpontjában a mesterséges intelligencia (MI) áll, megvizsgálva annak alkalmazásait az oktatástól kezdve a gazdaság és társadalom minden szegletéig.

Fedezze fel velünk, hogy az MI hogyan alakítja át a világunkat, milyen lehetőségeket és kihívásokat tartogat a jövő!
BŐVEBBEN »
KIBERVÉDELEM ÉS
KIBERFRONTOK
A kiberbiztonság egyik legaktuálisabb és legkritikusabb témáját, a NIS2 irányelvnek való megfelelésre és felkészülésre is nagy hangsúlyt helyezünk. Célunk, hogy praktikus útmutatást nyújtsunk a NIS2 követelményrendszerének megfelelésére törekvő szervezetek számára.

Majd bemutatjuk a legfrissebb kiberbiztonsági fenyegetéseket és védekezési stratégiákat, majd áttekintjük, hogy miként alakíthatják és formálhatják ezek a tényezők a jövő kiberbiztonsági tájképét.
BŐVEBBEN »
GAZDASÁG-
FEJLESZTÉS
ÉS
VERSENYKÉPESSÉG
Az eseményen kiemelt figyelmet szentelünk a hatékony projektmenedzsmentre és a lehetséges buktatók kiküszöbölésére a DIMOP Plusz és GINOP Plusz programok esetében, továbbá érinteni fogjuk a digitális fejlesztések közbeszerzési aspektusait is.
BŐVEBBEN »

REGISZTRÁCIÓ ÉS RÉSZVÉTELI DÍJAK

Civil szervezetek, kormány-
tisztviselők, köztisztviselők és közalkalmazottak
Ingyenes
REGISZTRÁCIÓ »
Vállalkozásoknak
135.000 Ft + áfa
REGISZTRÁCIÓ »
Sajtó képviselőinek
Ingyenes
REGISZTRÁCIÓ »

SZPONZOROK  |  PARTNEREK

SZPONZOROK | PARTNEREK
Magyar Országház, Bálna Budapest - 2024. június 6.
Magyar Országház, Bálna Budapest - 2024. június 6.
„MI és Kibervédelem a versenyképesség szolgálatában”